
Ezekkel indul a hazai forgalmazás: MG EHS, ZS és ZS EV (hamarosan). Kattintson a képre, galéria nyílik!Fotó: Gulyás Péter
Az 1924-ben, Angliában alapított Morris Garages ma már a legnagyobb kínai autógyártóhoz, a SAIC-hoz tartozik, a márka 22 kereskedéssel és egyelőre két modellel lép be a magyarországi újautó-piacra. Ez a harmadik kínai autómárka a Dongfeng és a Seres után, amelynek elindul a hazai forgalmazása, de messze ez tűnik a legkomolyabb próbálkozásnak.
Mikortól és hány helyen lehet megvenni az MG-ket?
Az MG hazai importőre, a korábban a Lada-képviseletet is ellátó Duna Motors Disztribúció Kft. 22 tagú, országos lefedettséget biztosító kereskedői hálózattal kezdi meg az MG autók hivatalos értékesítését szeptember 17-én, egy nyílt hétvége keretében.
A központi szalon Óbudán, a Zay utcábanFotó: Gulyás Péter
Bár a patinás márkáról a legtöbbünknek a sportkocsik – például a klasszikus roadsterek ikonja, az MGB, vagy a modernebb F és TF, esetleg a 2000-es évek Rover-alapú hot hatch és sportszedán modelljei (ZR, ZS, ZT), netalán a Ford V8-assal hajtott X-Power SV-R – ugranak be, az MG ma már más koncepciót követ, az elérhető árú tömegautókra, főleg SUV-okra koncentrál.
MG 6, 2009
Hogy került kínai kézbe a brit márka?
2005-ben csődbe ment az MG-Rover Group, ami után az MG-t a kínai Nanjing Automobile Group vásárolta meg, amely 2007-ben olvadt be Kína legnagyobb, és a világ 8. legnagyobb autógyártójába, a SAIC Motorba (Shanghai Automotive Industry Corporation). 2009-ben mutatkozott be az első kínai pénzből fejlesztett MG-modell, a középkategóriás MG 6, ami 2011-től kezdve az Egyesült Királyságban is kapható volt (ekkor elindították be a gyártását a régi longbridge-i gyárban). 2016-ban megszűnt az európai MG-gyártás, az angliai üzemet tervező- és fejlesztőközponttá alakították át, a formatervezést pedig a londoni és a sanghaji stúdió közösen végzi.
A kínai háttérrel újjászületett MG modellek európai szemmel is vállalható formájuknak, valamint jó ár-érték arányuknak köszönhetően egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek: a brit-kínai márka 2021-ben megháromszorozta az eladásait Nyugat-Európában, ahol 17 országában több mint 400 márkakereskedéssel rendelkezik. Idén a budapesti székhelyű regionális központ létrehozásával, a régió öt országában indul a közép-kelet-európai, és azon belül a magyarországi értékesítés is.
Mi szól mellette és mi ellene?
Nálunk az importőr három százalékos piaci részesedést célzott meg, bízva abban, hogy a kedvező árakon és a gazdag felszereltségeken felül a hosszú, 7 év/150 ezer km-es garancia is vonzó lehet a vásárlóknak. Manapság az is komoly érv lehet a márka mellett, hogy egyelőre komoly várakozási időkkel sem kell számolni, mivel 100 autó már megérkezett Kínából, és a pár héten belül még két hajószállítmány is be fog futni, ami azt jelenti, hogy több mint 500 darabos raktárkészletből választhatnak majd a vásárlók. Ezekre az autókra árgaranciát is vállal az importőr.
Balra a benzines, jobbra az elektromos ZS. Utóbbi zárt hűtőmaszkot kapott, elöl lévő töltőcsatlakozóvalFotó: Gulyás Péter
Szintén segítheti MG-k hazai térhódítását, hogy a hagyományos belsőégésű motorral szerelt autók mellett vannak a kínálatban zöld rendszámos modellek, plug-in hibridek és tisztán elektromosok is.
A hazai statikus bemutatón az MG aktuális modellpalettájáról egyelőre annyi derült ki, hogy meglehetősen tágasak ezek a SUV jellegű autók, de a belső anyagminőségük és kidolgozásuk még valamivel a Suzuki szintje alatt van, amit gazdagabb felszereltséggel ellensúlyoznak. Mindkét modellben csak magasságban volt állítható a kormány, nem túl nagy tartományban, a szintetikus bőrök és műanyagok kipárolgásai pedig kissé szúrós, édeskés szagot eredményeztek. A magyarországi értékesítés két modellel indul, ezek a következők:
A népautó: MG ZS
A 17 colos kerekek is aprónak tűnnek a kerékjáratokbanFotó: Gulyás Péter
A Suzuki Vitara méretű, 4,32 méteres MG ZS a riválisainál tágasabb, 448 csomagteret kínál. Kétféle motorból lehet választani, az alapkivitelt 1,5-ös, négyhengeres, szívó benzines hajtja 106 lóerővel, míg a 700 ezer forinttal drágább kivitelbe (kizárólag azonos Luxury felszereltség esetén) 111 lóerős, egyliteres, turbós, háromhengerest szerelnek. Utóbbinak csak 19 Nm-rel több a nyomatéka, de azt jóval alacsonyabb – 4500-as helyett 1800-as – fordulatszámon szállítja, ami javítja a vezethetőséget. A szervizintervallum mindkét motornál 12 hónap, illetve 24 ezer kilométer.
A várakozások szerint a flotta- és magánvásárlók többségének is inkább a kevésbé komplex, megbízhatóbbnak ígérkező szívómotor lesz szimpatikus, bár a 600 ezer forintba kerülő hatfokozatú automatikus váltót csak a kis turbómotorral lehet párosítaniFotó: Gulyás Péter
A ZS esetében a hasonlóan felszerelt Suzuki Vitara GL+, Hyundai Bayon/Kona, Ssangyong Tivoli és Renault Captur szintje alá igyekeztek igazítani az alapárat, ami az 1,5-ös kivitelnél 6,69 millió forintot jelent Comfort felszereltséggel. Már ebben is szériafelszerelés minden létfontosságú tétel, a 10,1 colos érintőképernyő négy hangszóróval és Bluetooth kapcsolattal, az automatikus klímaberendezés, az okostelefon-integráció (Apple CarPlay és Android Auto), a hátsó tolatóradar, a LED fényszóró, az elektromosan állítható, fűthető és behajtható tükrök, a négy elektromos ablakemelő, a műbőr borítású kormány, a központi zár, a 17 colos könnyűfém felni és a tetősín is.
Normális dizájn, 10,1 colos érintőképernyő, lebegő kialakítással alapáronFotó: Gulyás Péter
A 700 ezer forinttal drágább Luxury csomag 360 fokos kamerarendszerrel, digitális műszerfallal, esőérzékelős ablaktörlővel, hathangszórós hifivel, navigációval, holttér-figyelővel, ködlámpákkal, műbőr (Eco) üléskárpittal, fűthető első ülésekkel és elektromosan állítható vezetőüléssel ad többet.
A legolcsóbb plugin-hibrid: MG EHS
A Ford Kuga/Opel Grandland méretosztályban indul az EHSFotó: Gulyás Péter
Az egy kategóriával nagyobb, 4,57 méteres EHS plug-in hibrid jelenleg a márka csúcsmodellje. Ebben a 162 lóerős 1,5 literes turbómotor és egy 122 lóerős villanymotor kettőse dolgozik, a rendszerteljesítmény 258 lóerő. A benzinmotor és a tízfokozatú automatikus váltó közé beépített villanymotor maga is képes mozgatni az 1,74 tonnás autót, tisztán elektromos módban 52 km a WLTP hatótáv a 16,6 kWh-s lítium-ion akkumulátorral. Ha viszont hibrid módban használják az EHS-t, akkor igen fürge is tud lenni: 0-100 km/h-ra mindössze 6,9 másodperc alatt gyorsul fel, a végsebessége 190 km/h.
Több mint 50 km-t tud megtenni elektromos üzemmódban, de a töltés csak 3,7 kW teljesítményűFotó: Gulyás Péter
Ezt a zöld rendszámos modellt a Citroën Aircross, az Opel Grandland és a Ford Kuga plug-in hibridek vetélytársának szánják, de azoknál 1-2 millióval olcsóbban, 15,39 millió forintos indulóáron adják Comfort felszereltséggel. Széria az alapdolgokon felül a teljes asszisztens-csomag (MG Pilot) az adaptív tempomattól a hátsó keresztirányú forgalomfigyelőig, a digitális műszerfal, az első-hátsó parkolóradar és tolatókamera, az automatikusan elsötétedő belső tükör, a 17 colos alufelni, a kétzónás automata klíma, az automata elektromos ablakemelő, a műbőr kárpit, az elektromosan állítható vezetőülés, az első ülésfűtés és a kulcs nélküli bejutás is.
Elektromos előválasztó kart kapott a tízfokozatú automatikus váltó, a burgundi bőr feláras tételFotó: Gulyás Péter
Az 1,2 millió forinttal drágább Luxury csomag ezeken felül még 360 fokos kamerarendszert, LED fényszórót, futófényes, dinamikus irányjelzőt, elektromos mozgatású csomagtérfedelet, hangulatvilágítást, panoráma üvegtetőt, igényesebb, Alcantara-betétes műbőr-kárpitot, elektromosan állítható utasülést és 18 colos felniket is ad. Ezeken felül csak két extra választható: a burgundi bőrkárpit 150 ezer forintért és a metálfényezés 175 ezer forintért. Meg kell jegyezni, hogy még ebben az évben elérhető lesz a HS az 1,5 literes turbómotorral, kézi- és automatikus váltóval, hibrid hajtás nélkül is, jóval alacsonyabb áron.
Milyen MG-újdonságok várhatóak még a közeljövőben?
A világ egyetlen elektromos kombija, az MG 5Forrás: MG
Az MG 2023 első negyedévében tovább bővíti magyarországi kínálatát villanyautókkal. Érkezik a ZS tisztán elektromos változata, a zárt hűtőmaszkjáról felismerhető EV, amely 177 lóerős, 280 Nm nyomatékú e-motorral, kétféle akkuval (50 vagy 70 kWh) és hatótávval (320, illetve 440 kilométer) lesz rendelhető, várhatóan 12,3 millió forintos indulóáron. A nagyobb akkus verzióhoz 11 kW-os AC töltő és 92 kW-os DC gyorstöltési lehetőség is kapható.
A paletta legfejlettebb, legmerészebb formájú autója egyértelműen az MG 4. Ezt várjuk a legjobbanForrás: MG
De a nagy dobás a világon egyedülálló tisztán elektromos kombi, a nemrég frissített MG 5 EV és az idén debütált, elsődlegesen az európai piacokra tervezett új kompakt autó, az MG 4 lesz. A farmotoros, új platformra épülő, kívül-belül igen modern megjelenésű újdonság a Volkswagen ID.3 komoly kihívója lehet. Sőt, 2024-ben érkezhet meg a Cyberster nevű elektromos roadster is, amivel méltó módon ünnepelheti meg centenáriumát a márka.